2013. január 6., vasárnap

~2.rész.

                                                                       -Érdekes nap-
                                                                    (Amy szemszöge)

Reggel megint 6-kor keltem és végeztem a reggeli rutinomat! Ma reggel palacsintát ettem.
Közben megint elgondolkodtam. Tegnap reggel még azon agyaltam, hogy Liam mennyire hiányzik, délután pedig együtt hülyültünk. El sem hiszem. Na mindegy. Ma együtt megyünk táncra, ha minden igaz. Befejeztem a gondolatmenetem és elindultam a suliba. A földrajz terem felé vettem az irányt. Féluton a terem felé, csatlakozott hozzám Olivia.

-Szia Amy! Bocsi a tegnapiért, de a nagyimhoz mentünk látogatóba.-mondta.-Neked mi jött közbe?

-Szia! Nekem egy régi barátom jött látogatóba Londonból.-meséltem el neki, majd beértünk a terembe. Köszöntünk a többieknek, majd leültünk. Egész nap nem történt semmi érdekes. Minden szünetet Oliviával töltöttem. 
Elindultam haza és most kivételesen a hátsó ajtón akartam bemenni, hogy egyből a konyhában kössek ki. Liam hangja szűrődött ki. Nyitva volt az ablak. Én leguggoltam és füleltem.

-Szóval, akkor beleegyeznek?-kérdezte Liam valószínűleg a szüleimet.

-Igen bele!-mondták boldogan a szüleim.

Miről lehetett szó? Nem értem. Na majd ebéd után kifaggatom Liamet. Vártam egy kicsit, amíg témát váltanak, aztán bementem.

-Szia anyu! Szia Apu!-adtam mindkettejüknek egy-egy puszit.

-Szia Liam!-megöleltem, majd leültem az asztalhoz.

-Miről beszélgettetek?-kérdeztem, hátha elmondanak valamit.

-Semmi érdekesről!-mondták, szinte egyszerre.

-Ookéés!-mondtam, megnyomva az "o" és az "é" hangot.

Nem érdekelt igazán a téma. Ha rólam van szó, előbb-utóbb úgyis elmondják. 
Megettem az ebédet és Liammel nem törődve, felmentem a szobámba. 
Elővettem a rajzos füzetem és elkezdtem alkotni. Nem tudom miért, de Harryt rajzoltam le. Nagyon jól sikerült.

-Csak nem rajzolsz?-lépett be Liam.

-Már kész van!-mondtam büszkén.

-Megmutatod?-kérdezte és lépkedett egyre közelebb és közelebb.

-Nem!-kiáltottam egy kisebbet és beleraktam a füzetem a fiókomba.

-Beszélhetnénk?-kérdezte Liam.

-Persze!-mondtam és az ágyamra mutattam, jelezve, hogy üljünk le.

-Az a helyzet, hogy már holnap vissza kell mennem Londonba.-mondta szomorúan Liam.

-Mi van? Még csak péntek van! Azt mondtad addig maradsz míg vége nem lesz a sulinak! Addig még van egy hét!-magyaráztam össze-vissza.

-De várj! Neked jövőhéten már nem lesz suli!-mondta Liam.

-Dehogynem! Miért ne lenne?-kíváncsiskodtam.

-Mert, holnaptól kezdve az egész nyarat velünk töltöd Londonban!-mondta és széttárta a karjait, ölelésre várva.

-Hogy mi van? Te jó isten!-kiabáltam és elkezdtem törökülésben ugrálni, aminek az lett a következménye, hogy hátraestem. 

-Jézusom!-mondtam magamon nevetve a földön.

-Mi a fenét csinálsz? Jól vagy?-kérdezte nevetve Liam.

-Igen!-pattantam fel, mintha misem történt volna. Nevettünk egy sort, aztán lementünk a nappaliba, ahol anyuék voltak!

-Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!-ugrottam anyuék nyakába és puszilgattam őket össze-vissza.Aztán ránéztem az órámra. Késésben voltunk. Felszaladtam a tatyómért, elkeptam Liam csuklóját, kimentünk a házból és a suli felé vettük az irányt.

-Hova megyünk?-kérdezősködött Liam.

-Megnézed szépen az utolsó táncórámat!-mondtam neki, tovább lépkedve.

-Na akkor siessünk!-szaladt előre Liam.

-Nyugi! Sietek!-mondtam neki nevetve.

5 perc múlva odaértünk és bementünk, Liam leült a tornateremben én pedig bementem az öltözőbe. Felvettem a tánchoz megfelelő ruhát, megfogtam az üvegemet és bementem a tornaterembe. Leültem Liam mellé.

-Mióta táncolsz?-kérdezte.

-Lássuk csak! Olyan 4-5 éve!-mondtam mosolyogva.

-Az jó! És miket csinálsz még amiről nem tudok?-kérdezte mosolyogva.

-Majd még mesélek de mennem kell bemelegíteni.- mondtam és odaszaladtam a többiekhez.

                                                              (Liam szemszöge)

Beálltak és elindult a zene. Elkezdtek bemelegíteni. Igaz, ez még csak az eleje, de már most tetszik. Danielle miatt már megszoktam, hogy táncoló lányokat nézek, de ők olyan.....nemistudom....nagyobb átéléssel csinálták. Mikor vége lett a bemelegítő zenének, automatikusan beindult egy másik zene, amire a betanult koreográfiát kezdték táncolni.
A zenéből és a táncból, megállapítottam, hogy ez egy Hip-Hop koreo. Mikor vége lett a legelöl álló csaj odaszaladt a magnóhoz és átállította a zenét, majd vissza állt a helyére és elkiáltotta magát:

-Disco koreo...5...6...7.....8!-számol és elkezdték táncolni, ezek szerint a disco koreót. Nagyon tetszett. Főleg Amy mozgása. Nagyon ügyes volt. Még jópárszor eltáncolták az előbbi két koreot, majd egy újat kezdtek el. Szerintem ez is disco volt. Azt is eltáncolták egyszer-kétszer zenére is, majd elmentek öltözni. 10 perc múlva Amy lépett ki az öltözőből.

-Jó voltál!-mondtam neki és emeltem a kezem, hogy kapjak egy pacsit. Meg is kaptam.

-Köszönöm!-mondta Amy, majd felkapta az üvegét, beleivott és elindultunk. Sajnos, féluton kettéváltunk. Én mentem a nagyihoz, ő pedig haza. 
Megérkeztem. A nagyi meleg csokis sütivel várt.

-Szia nagyi!-köszöntem és egy puszit nyomtam a homlokára.

-Szia kisunokám!-mondta remegő hangon a nagyi. Ettem egy sütit, majd elmentem tusolni és fogatmosni. Beléptem a szobámba és hazatelefonáltam Londonba.

-Halo!-szóltam bele a telefonba.
-Szia Liam! Holnap jössz?-szólt bele rekedtes hangján Harry.
-Igen! Megyünk!-mondtam.
-Me-Gyünk?-kérdezte megnyomva a második szótagot.
-Igen! Ketten megyünk! Emlékszel arra a  csajra? Akiről mindig meséltem?-kérdeztem a telefonba.
-Igen emlékszem! A kiskori barátnőd!-mondta Harry.
-Na ő! Nálunk tölti a nyarat!-mondtam vidáman.
-Dejó!-mondta nem túl lelkesen, sőt szinte undorodva.
-Most mi bajod?-kérdeztem lenézően.
-Az, hogy idejön egy teljesen ismeretlen csaj! Na mindegy. Holnap beszélünk! Szia!
-Szia!-mondtam és leraktam a telefont.
Bebújtam az ágyba és lefeküdtem aludni.
                                                                   (Amy szemszöge)

Miután hazaértem, megvacsoráztam és elmentem fürdeni és fogat mosni. Aztán eszembe jutott, hogy holnap megyek Londonba és még nem pakoltam össze.
Levettem a bőröndöket a szekrény tetejéről, majd elkezdtem beletenni a ruhákat.
Nagyon sok ruhám előkerült  a pakolás során. A gitáromat a tokjába tettem. Elővettem egy nagyobb táskát és bele tettem a füzeteim,tolltartóm,parfümöm,hajgumikat,sampont,fogkefét,fogkrémet...stb.
Hamar elkészültem és utána le is feküdtem aludni.


4 megjegyzés:

  1. Egyre jobban tetszik a blog! Szerintem lesz itt még valami Harry... Ne undorodj!;) Főleg, hogy ő van felsorolva 3. szereplőnek.;) Sejtek valamit... Mindenesetre tetszik az ötlet. Várom a következőt, xx

    VálaszTörlés
  2. Lehet, hogy jól gondolod, de lehet, hogy nem! :DD
    Köszi.:) Lehet, hogy még ma kint lesz..:)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett!
    Elég sok 1D-s blogot olvastam már, de úgy érzem ebben tényleg an fantázia!
    Na majd meglátjuk!
    Kövit gyorsan!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm..:) már kint a 3. rész

    VálaszTörlés